Ingatlan vásárlás

Ingatlan vásárlásnál kell a megfelelő összeggel rendelkezni. A legjobb, ha saját erőnkből tudjuk fedezni a költségeket és kiadásokat, azonban vannak családok, kik nem rendelkeznek a kívánt összeggel, de nagy szükségük van egy külön kis rezidenciára. Ők hitelhez kénytelenek folyamodni. Nem ajánlatos hitelt felvenni, mert a tartozás évekig szól, és nem láthatunk bele a jövőbe. Előfordulhat, hogy a munkahely megszűnik, a cég, amelynél dolgozunk becsődöl, vagy létszámleépítést végez idővel, ezen kívül a hitelfelvétel is költségekkel jár. A bankok ugyan hitegetnek azzal az információval, hogy megkapjuk a hitelt, érdemes belevágnunk és a hitellel járó költségeket is visszakapjuk a hitel elbírálása után, azonban ez nem mindig van így, sőt, manapság általában nem így van. A hitel felvevőjének ki kell fizetnie az ingatlan felbecsléséért járó összeget, melyet általában alul becsülnek fel, mert ugye biztosra akarnak menni, ha fizetésképtelenné válik a hitel felvevője, is megkapják a kölcsönadott összeget az árverésen. Az alacsony értékű ingatlanra nem tehetünk jelzálogot, mert nem egyeznek bele. Kell egy alternatív ingatlant keresnünk, amire felvehetjük a hitelt, de ki lesz az, aki beleegyezik a háza elzálogosításába? Valószínűleg egy nagyon közeli hozzátartozó, de ha már van rajta jelzálog, a hitelkérelmet visszadobják, mert így csökkent az esélye annak, hogy bizonyos esetben a pénzükhöz jussanak a bankok. A hitel elbírálásának menete a hitelkérelem benyújtásával kezdődik, mely tartalmazza az ingatlan értékét, a keresetigazolásokat és egyéb dokumentumokat. Ezek alapján a hitelkérelmet előszűrik, minősítik az ügyletet, ügyfelet, értékelik a biztosítékokat. Az elbírálásnál figyelembe veszik a számszerűsíthető adatokat és a nem számszerűsíthető adatokat. Utóbbi lehet például a kérelmezővel kapcsolatos korábbi tapasztalatok. Ezek alapján döntenek a kérelem megalapozottságáról. Ingatlan vásárlás